Szépül, zöldül Kaszó

Az Országos Erdészeti Egyesület Kaszói Helyi Csoportja a KASZÓ Zrt. támogatásával tagjai és az érdeklődők részére faültetési akciót tervezett meghirdetni és lebonyolítani 2020. áprilisában Kaszó település belterületén található parkosítható területekre.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a meghirdetés elmaradt, azonban a már kiemelt facsemetéket mindenféleképpen el kellett ültetni.

Ezért szűkebb körben, de sikerrel került sor 42 darab sorfa elültetésére 2020. március 20-án és 21-én, melyben a helyi csoport vezetőségének az erdőgazdaság dolgozóin kívül a Bördec Kft. alkalmazottai is segítségére voltak.

14 db nyír, 10 db hegyi juhar, 6 db korai juhar, 5-5 db szürkenyár és kocsányos tölgy, valamint 2 db vénic szil találta meg végleges helyét az erdőgazdaság Üdülőjének parkjában és az erdei vasúthoz vezető út környezetében. A fák az erdőgazdaság Bördeci csemetekertjében lettek kiiskolázva, koruk 3 és 5 év, méretük 1,5 és 3 méter között van. A településre belátogató szarvasok miatt minden csemete egyedi védelmet kapott.

A rendezvényről most lemaradt tagoknak és érdeklődőknek is lehetőségük lesz még a jövőben a faültetési programban való részvételre, melyet a tervek szerint 2020 őszén kíván a HCS vezetősége meghirdetni.

Az ültetésről készült galériát az ide kattintva tekinthetik meg!

Gyakran ismételt kérdések

Kiránduló vendégek hol / milyen térítési díj ellenében tudják eltölteni szabadidejüket Kaszóban?

A mozdonyszínnél találnak asztalokat, padokat, szalonnasütő helyet; ez a szolgáltatás minden kiránduló vendég részére térítésmentesen rendelkezésére áll. Helyben található még: tanösvény, focipálya, játszótér és a kisvasút állomása is.

Rólunk mondták

Szabóné Tóth Gabriella – 5 csillag

2018. Május 16. · 
Köszönjük azt a három csodálatos napot, amit itt eltölthettünk! Az erdei iskolai programok színvonalasak, érdekesek voltak, a foglalkozásokat vezető szakemberek felkészültek, élmény volt velük lenni. A környék csodálatos, a tanösvények példa értékűek, mindenütt tisztaság. 
Szállásunk a Sakál-tanyán volt, csodálatos, kitűnően felszerelt, gyönyörű faházakban. Sok erdei iskolában jártam már tanítványokkal, de ez a leg..leg..leg! Az ellátásunk is kiváló volt, ízletes ételekkel, (hatalmas adagokkal) és figyelmes kiszolgálással. Minden dolgozó rendkívül figyelmes és segítőkész volt velünk. Egyetlen bánatunk volt csak, hogy a három nap nagyon gyorsan elrepült.
Köszönünk szépen mindent, remélem még lesz alkalmunk ide visszajönni! Szívből ajánlom mindenkinek ezt a csodálatos helyet!