Elindult az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Elindult az Országfásítási Program, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.
A mintaprogramba 86 település csatlakozott be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől.
A közlemény idézi a szakminisztert, aki elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése.
Az Agrárminisztérium korábban több fásítást ösztönző programot is indított. Nagy István emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca - emelte ki a miniszter.
Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált - jelezte Nagy István.
A szaktárca közleménye ismerteti: jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.
A kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt. A szemléletformáló kommunikáció célja, hogy a lakosság minél szélesebb körét megszólítsák és bevonják a témába.
Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. Ez a szám is jól érzékelteti, hogy milyen komoly és összehangolt munka folyik évek óta a tárcánál erdeink fenntartásáért. A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.
 

Agrárminisztérium

Gyakran ismételt kérdések

Hánytól hány óráig lehet az erdőben túrázni / kerékpározni / lovas kocsikázni?

Az erdő igénybevételének – a balesetek elkerülése végett – szigorú rendje van, melyet vendégeinknek is be kell tartani saját biztonságuk érdekében; reggel 9.00 óra és délután 15.00 óra között biztonsággal használható az erdő, így a túrázás, kerékpározás, lovas kocsikázás is csak a megadott időszakban megengedett (természetesen a műúton bármikor biztonsággal lehet kerékpározni!)

Rólunk mondták

Kiss Tamás – 5 csillag

2017. október 2. 
Egy csodás erdőgazdasági terület, bőséges flórával és faunával. Mindig jól érzem magam, menjek akár a családommal kisvasutazni, kirándulni, vagy csak szólóban gombászni. :) Örülök, hogy a lakóhelyemhez ilyen közel ennyire csodálatos hely van. :)