A mozdonyszín kb. 500 méterre található az üdülőtől (kb. 5 perc séta) a kaszói út túloldalán; a székelykaputól jobbra kell elindulni, majd a következő kereszteződésnél balra. Tábla jelzi a mozdonyszín, a játszótér, a tanösvény valamint a kaszói körpanoráma útvonalát.
Erdővarázs Budapesten
Több mint ötszáz regisztrált általános iskolást megmozgató interaktív foglalkozásokkal vette kezdetét 2016. szeptember 9-én az ERDŐVARÁZS elnevezésű rendezvénysorozat a budapesti Szabadság téren. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójában elmondta: „A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai erdő- és vadgazdálkodás eredményei, a közjót szolgáló fejlesztések és beruházások minél több emberhez eljussanak.” A szombat délutánig tartó családi napon bemutatkozott a 22. állami erdőgazdaság. Az ingyenes rendezvény érdekes állatbemutatókkal, látványos foglalkozásokkal, gyermekkoncertekkel és sok élménnyel várta az érdeklődőket. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind megelevenedtek az állami erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen.
Gyakran ismételt kérdések
Rólunk mondták
Kálóczyné Szilasy Andrea – 5 csillag
2017. január 29.
Gyönyörű vidék! Tavasszal visszatérünk!

