2017 december

H K S C P S V
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
27
 
28
 
29
 
30
 

Hírek újdonságok

Kedves Vendégeink!

2017. december 26-án a Kaszói Állami Erdei Vasút...

    Ökocentrum megnyitó 2012.08.24.

     

    A HM Kaszó Zrt. által alapított ,,Erdőgazdaság azokért, akik az erdőért” Alapítvány, az ÚMVP III. tengely pályázati forrás - mintegy 51,7 millió Forint - bevonásával Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrum kialakítását valósította meg, melynek ünnepélyes átadására és megnyitójára 2012. augusztus 24-én került sor Kaszón.

    Az alapítvány közcélú feladata a természetvédelem, az ismeretterjesztés színvonalas megvalósítása. A létesítmény azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a belső-dunántúli sajátos növény- és állatvilágot és a jellemző természetes élőhelyeket, kiemelve a védett és ritka fajokat, a hazai, regionális jelentőségű természeti értékeket, valamint megismertesse az erdészek és vadászok munkáját. Fő célja a természet tiszteletére és védelmére nevelés, melynek elsődleges célcsoportja az iskolások.

    Az akadálymentesített épületben található egy 50 fős konferencia- és oktatóterem, tanári szoba, információs szoba, valamint egy kiállító terem.

    Az ünnepségen Galamb Gábor, a HM Kaszó Zrt. vezérigazgatója, az Alapítvány titkára köszöntötte a jelen lévőket elsőként. Beszédében megfogalmazta azt a célt, hogy Kaszó hallatán ne csak az üdülőre, a vadászatra, a Baláta-tóra és a kisvasúra gondoljanak az emberek, hanem a változatos és igényes programokat kínáló Ökocentrumra is. 

     Szászfalvi László, országgyűlési képviselő, Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa köszöntő beszédében Albert Schweitzert idézte: ,,Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”

    Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Kaszó értékeiről tett említést, miszerint hazánk legnagyobb összefüggő síkvidéki erdeje kiemelkedő gímszarvas-állománnyal. Felidézte Kaszó korábbi elzártságát, amikor is még katonai terület volt. A kilencvenes évektől megnyitotta kapuit a külvilág előtt, fejlődésnek indítva ezzel a turizmust, melyhez jelentősen hozzájárulhat az új létesítmény.

    Az épület kivitelezője Jakab Zoltán, a Jakab és Társa Bt. ügyvezetője készre jelentése következett, majd ünnepélyesen átadta a létesítmény kulcsát. Ezt követően Borza Miklós somogyszobi-segesdi plébános mondta el áldását. A zárógondolatokat V. Sárközi Angéla drámatanár zenei kísérettel tolmácsolta.  A szalag ünnepélyes átvágása után a nagyközönség is megtekinthette a Látogatócentrumot.

    A kiállító teremben október végéig tekinthető meg előzetes bejelentkezés alapján Tóth József motorfűrész-gyűjteményéből készült kiállítás, emellett Bágyi Ferenc természetfotóit is megcsodálhatják a látogatók. Kellemes időtöltésre számíthatnak az ide látogatók, mindemellett rendelkezésükre áll az erdei kisvasút, a gyalogos- és kerékpáros túraútvonalak és az üdülő étterme is.

    Szerecz Judit