Kaszói Kirándulóközpont

Üdülőnk tőszomszédságában, a Vadasparktól 250 méterre, a kisvasútnál került kialakításra a Kaszói Kirándulóközpont. Táblával kijelölt irányba kanyarodva aszfalt úton lehet elérni a kialakított tágas parkolóját, mely egyaránt megközelíthető busszal, autóval, kerékpárral, valamint gyalogosan.

A központból indul a kisvasút és az Öregerdő Tanösvény, melynek része a nagy népszerűségnek örvendő Lombkorona Tanösvény. A nagy fák árnyékában kialakításra került egy környezetbarát, fa erdei játszótér, mely a gyerekek nagy kedvence. Megtalálható benne többféle hinta, mókuskerék, különféle mászókák, csúszda, egy fa kisvonat kocsival, kötélpálya és természetesen egy magasles is.

A hangulatos, szabadtéri sütögetésekhez kettő, padokkal körülvett, kiépített szalonnasütőhely is rendelkezésre áll, a központi részen pedig egy fedett terasz rész található, ahol asztalok és padok is várják a kirándulókat. Itt kerültek kialakításra a mosdók és WC-k.

Egyik nagyon izgalmas és mutatós eleme a sövénylabirintus, ahol például a húsvéti nyuszi is el szokta potyogtatni a csokitojásokat a gyerekek nagy örömére.

2021-ben az „Erdei Muzsika” Zeneszínpaddal bővült, ahol azóta már számos vidám, zenés gyermekszínházi előadás várta a gyermekeket, családokat. Rendezvényeink alkalmával a meghívott szórakoztató műsorok fellépőit is itt tekinthetjük meg a tágas, térkövezett nézőtérről padokon ülve, vagy akár a füves részen piknik jelleggel plédekről.

A Kaszói kirándulóközpont számos szervezett programunk helyszínéül szolgál. Itt kerül megrendezésre a Kaszói Állami Erdei Vasút Napja, a Gyermeknap, húsvéti és más ünnep napi programok, többnyire kisvasutazással egybekötve.

Az egész terület körbe van kerítve, egész évben szabadon látogatható, de ki is bérelhető. Kiválóan alkalmas családi rendezvények, céges összejövetelek, kirándulások szervezésére, iskolás és óvodás csoportoknak, tanulmányi kirándulások lebonyolítására.

Gyakran ismételt kérdések

Milyen messze található a mozdonyszín az üdülőtől?

A mozdonyszín kb. 500 méterre található az üdülőtől (kb. 5 perc séta) a kaszói út túloldalán; a székelykaputól jobbra kell elindulni, majd a következő kereszteződésnél balra. Tábla jelzi a mozdonyszín, a játszótér, a tanösvény valamint a kaszói körpanoráma útvonalát.

Rólunk mondták

Németh Veronika – 3 csillag

2015. november 7.
Szerettünk volna az étteremben ebédelni a kis vonatozás után, de sajnos 4 ember túl sok volt nekik, mivel telt ház volt........szerintem ez csak akarat kérdése lett volna... és némi együttérzésé..de attól még nagyon gyönyörű a környék, felejthetetlen emlék Kaszó :)